Bakos R. Laura
Valaminek a kezdete
,,Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük,
itt a világ vége.
Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét.”
Valaminek a kezdete
,,Amikor nagy csalódás ér bennünket, azt hisszük,
itt a világ vége.
Holott lehet, hogy épp egy nagy kaland veszi kezdetét.”
Pema Chödrön
1. Fejezet
Új élet
Minden új nap valaminek a kezdete, és esély egyben, hogy megváltoztasd az életed.
Ezt a mondatot suttogtam, amikor felszálltam a Budapest felé tartó buszra, és cseppet
sem bántam meg, hogy mindent hátrahagyva felkerekedtem.
Az új életem akkor vette kezdetét, amikor a buszom több mint négy órás út után
bekanyarodott a Népliget buszpályaudvarra, és én lesétálva a lépcsőn beleszippanthattam
a szabadság édes levegőjébe, no meg a szmogba, amitől rám tört egy enyhe köhögőroham.
- Helló, kislány! - üdvözölt Ádám, amikor megpillantott a tömegben. Ő volt az, akit reggel felkelve, csomagolás közben felhívtam, mert szükségem volt a segítségére, és mivel már több éve itt élt,
egyértelmű volt, kihez is kell fordulnom segítségért.
- Helló tetoválók királya! - öleltem át jó szorosan.
Régóta ismertem, mert a szomszédságukban nőttem fel, és kiskoromban sokat játszottam együtt vele,
meg az idegesítő öccsével. Míg a vézna kis fogszabályzós gyerekből, száznyolcvanöt centis, kigyúrt felsőtestű Adonisz lett, addig én még mindig megmaradtam annak a pöttöm szőke kislánynak, aki mindenhová követte őt.
- Nem király vagyok, hanem mester - javított ki vigyorogva, és eltolt magától, hogy felvegye az utazótáskámat a földről.
- Mester? Hűha! - elismerően füttyentettem egyet.
- Gondolom kimerített az út, és már kíváncsi vagy a lakásra - váltott témát megindulva
a mozgólépcső felé.
- Mióta színes a tetkód? - meredtem a karjára, ahol a gyönyörűbbnél is gyönyörűbb műalkotások díszelegtek, amiket akkor csináltatott a barátjával, amikor megnyitotta a tetoválószalont.
- Körülbelül egy órája, és tíz perce - felelte, majd amikor leesett neki, hogy ettől nekem
semmi sem lett világosabb, folytatta. - A szomszédban van két kislány, akik szeretnek színezni,
és van ilyen lemosható festékük - magyarázta.
- Te voltál a játékszerük? - mosolyogtam.
- Igen. Majd te is megismered őket, és garantálom, nagyon csípni fogod mindkettőt.
Ikrek, olyan három év körüliek, kissé hiperaktívak, de annyi bajunk legyen - legyintett egyet.
- Már alig várom - suttogtam. Követtem őt, egészen a lakásig, ahol megállva minden fontos
tudnivalót megosztott velem, nehogy valami problémám támadjon, ha már nem lesz itt.
- Ők az ikres szomszédok - mutatott a bejárati ajtótól balra. - Nagyon bírjuk a családot,
viszont a másik lakás üres, és egy ideig még biztosan az is marad.
- Mitől vagy ebben olyan biztos? - meredtem rá értetlenül.
- A lakás tulajdonosa külföldön él. Évente egyszer szokott hazajönni, hogy megnézze
mi a helyzet, de eszébe sem jut kiadni, nehogy lelakják. Először azt a lakást akartam kibérelni,
viszont nem egyezett bele, így maradt ez. Kisebb, olcsóbb, mégis a célnak megfelel - vázolta a tényeket.
- Már ez is hatalmas segítség - fordultam felé.
- Mindenkinek el kell kezdenie valahol. Csak nem mindenkinek van egy ilyen helyes, huszonöt év körüli ismerőse, aki brutálisan szépen rajzol, kockahasa van, és … - fényezte magát, de inkább közbe szóltam.
- Köszönöm - hálálkodtam neki ezredjére.
A lakásba belépve még a szám is tátva maradt az elém táruló látványnak köszönhetően.
- Tudom, szép meg minden, de azért ne ess össze - kérte tőlem mellettem elhaladva.
- Mindig is ilyenről álmodoztam - hüledeztem egy sort. Igazat megvallva tényleg kicsi volt, mégis sokkal otthonosabb, mint a falusi házunk, amiből nyár óta kiveszett minden melegség.
Két szobás, nappalis, fürdős, konyhás, kamrás drágaság volt, ami a szemeim elé tárult, ahogy körbe jártam az új lakást. Egyszerűen képtelen voltam elhinni, ezért megkértem Ádámot csípjen meg.
Megcsípett, és fájt, szóval nem álmodtam.
- Ez lesz a te szobád, mert az öcsém lestoppolta a másikat - mondta, majd előttem haladva betette a cuccomat a számomra kijelölt helyiségbe. Bent, mindössze egy ágy, szék, szekrény, asztal kombináció volt, mégis üresnek tűnt számomra.
- Hol van Bence? - érdeklődtem kíváncsian.
- Csapatának meccse lesz pár perc múlva - válaszolta az ágyra leülve.
- Ez most egy hülye kérdés lesz, de hol játszanak? - hajoltam közelebb hozzá várva a válaszát.
- A futballpályán - vágta rá, én meg meglegyintettem a karját.
- Nem így értettem.
- A Petőfi Kosárlabda Csarnokban játszanak - javította ki magát. - Oda akarsz menni?
- Aha! - bólintottam.
Amikor Ádámmal elindultunk a csarnok felé, még nem tudtam mit fogok csinálni,
de amikor bejutottunk a lelátóra és megláttam Bencét, amint a csapattársaival összeröhög,
felment bennem a pumpa. Haragudtam rá, azért amit tett. Egy évvel ezelőtt megtörtént az,
amitől mindig is féltem. Ő és a legjobb barátnőm összejöttek, majd egészen múlt hónapig jártak.
Minden szép és jó volt, amíg ez a két lábon járó mocsok ki nem adta Viktória útját
egy pár soros üzenetben, amiben azt írta neki, hogy kösz mindent. Aztán fogta magát, és
átiratkozott a fővárosi egyetemre, hogy a BKC kosárcsapatában játszathasson.
A barátnőm lapátra került, és magába fordult. Mit ne mondjak, én se örültem volna annak,
ha így dobnak.
A játék elkezdődött, és én tűkön ülve vártam a tökéletes alkalmat arra,
mikor kerülhetek közelebb Bencéhez, hogy átadjam Viki kedves üzenetét, amit inkább tőlem kap,
mint a barátnőmtől. Egészen a játék végégig nem is nyílt rá lehetőségem, viszont,
amint befejeződött az összecsapás, egyenesen megindultam kifelé. Ádámnak azt füllentettem,
hogy a női mosdóba megyek, nehogy megpróbáljon megállítani. Ennyivel tartoztam az öccsének,
de leginkább a barátnőmnek.
- Bocsi, nem tudod, hol találom a BKC öltözőjét? Az egyik játékosnak sürgős üzenete jött,
csak olyan nagy ez a csarnok, hogy eltévedtem - szólítottam meg az egyik srácot, akin olyan mez volt, mint amilyet Bence viselt a meccsen, így gyanítottam, a csapattársa lehet.
- Kinek?
- Berkes Bencének, de az üzenetet csak én adhatom át - hebegtem kissé zavartan.
- Valami őrült rajongó vagy? - meredt rám a nálam jóval magasabb szőke hajú srác, miközben a száját nyálazta be a nyelvével, és próbált csábosan nézni rám.
- Úgy nézek ki? - tártam szét a karomat. Én ezt költői kérdésnek szántam, viszont ő
másképpen értelmezte. Végig mért jó alaposan, ami cseppet sem tetszett nekem.
Jó, mások is meg szoktak bámulni, ez mégis más volt. Átlagos magassággal rendelkeztem, emellett szép hosszú szőke hajam volt, meg karcsú derekam. A természet túlságosan kegyes volt hozzám, hogy a melleim és a szép barna szemeim közül nem az utóbbi az, amit a hímnemű egyedek először észrevesznek rajtam.
- Nem tudom, de én hagynám, hogy rajongj értem, az fix! - ingatta a fejét.
- Kiböknéd végre, hol találom azt az átkozott öltözőt? - váltottam át a kedves, nyugis Szilágyi Lauráról a dühöngő dilis szöszivé, akit untat ez a csevegés.
- Le a lépcsőn és balra, - adta meg a választ kacsintva, én meg megköszönve neki a segítségét,
lesétáltam a lépcsőn, majd balra fordulva elértem az úticélom.
- Bingó! - kiáltottam el magam, és gondolkodás nélkül benyitottam.
Talán kicsit várnom kellet volna, mert ami odabent fogadott, arra egyáltalán nem voltam felkészülve.
- Istenem! - suttogtam, amikor eloszlott előlem a köd, és feltárult, miért is nevezik az
öltözőket öltözőknek: mert tudni illik, ott öltözni szoktak. Mindenhol pucér, helyes srácok álltak,
akik egy percre hozzám hasonlóan megmerevedtek. Legtöbben maguk elé kapták a törölközőjüket,
hogy eltakarják csupasz testrészeiket. Ciki ide vagy oda, én igazán élveztem a látványt,
de nem leskelődni jöttem, hanem elintézni az ügyemet.
- Be..- szólásra nyitottam az ajkaimat, de éppen abban a szent pillanatban megláttam őt,
és már nem volt értelme bármit is kinyögni. Bence, amint észrevett, teljesen lesápadt.
- Na, basszus! - káromkodott.
Nem sokat gondolkodtam, inkább cselekedtem, aminek az lett a következménye, hogy odaaraszolva hozzá, lentről indított öklös csapással bevágtam egyet a szemei közé. A földön kötött ki a lendülettől, mintsem az ütésem erőssége végett.
- Ménesi Viktória üdvözletét küldi. Ha nem emlékeznél rá, akkor közlöm, hogy ő a legjobb barátnőm, és akit egy pársoros sms üzenetben dobtál, mint egy rongyot - fröcsögtem a képéhez közel hajolva.
A vérző orrát fogta, és szikrákat szórt a szeme, de tisztában voltam vele, annyira nem gerinctelen, hogy visszaüssön. - Örömteli, boldog együttélésnek nézünk elébe.
- Ezek után mérget vehetsz rá - állt fel a padlóról, és fölém magasodott.
- A háború még csak most kezdődik - morogtam.
- Arra mérget vehetsz - ismétli.
Hátat fordítva a játékosoknak, elhagytam az öltözött. Igen, így vette kezdetét a mi kis együttélésünk,
és ez még tényleg csak a kezdet volt, mert ami ezek után történt, arra egyikünk sem volt felkészülve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése